Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Különös esemény

2010.11.01

A bál gyönyörű és színpompás volt. De kezdjünk mindent az elején: Elinát sikerült beráncigálni a hintóba anélkül, hogy elszakadt volna a kedvenc ruhája.

***

Közben az Ametiszt palotában: Szelené és Larion már nagyon izgatottak voltak, míg Angelusz megpróbált újabb búvóhelyek után nézni. Sajnos nyakon csípték így a terve meghiúsult. A palotába már kezdtek beszállingózni a vendégek. Amikor egy királyi család átlépte Ametiszt palota küszöbét, minden egyes tagjának felolvasták a nevét. Az összes királylány mind nagy vigyorral és kereső tekintettel lépett be, hátha meglátják Angeluszt. Nem volt nehéz felfedezni! Ott állt szülei mellett a palota legdíszesebb részén.

***

Rövid utazás után megállt a hintó. Elina lépett ki elsőként az ajtaján, s mikor meglátta a palotát majdnem elájult. Hát igen! Mindenkinek ez az a reakciója, amikor először látja meg az Ametiszt palotát.

 Pár szó a palotáról: termete hatalmas, csúcsai az égig nyúlnak fel. Ezernyi ablakán a bál fényei szűrődnek át. Színe sötétlila már majdnem kék. Hisz ametisztből van! A bejárathoz gyöngyházfényű lépcső vezet fel, ahol egy óriási aranyozott ajtó várja, hogy belépjenek rajta.

 Elina a gyönyörűségtől kábultan lépkedett fel a lépcsőn teljesen elfelejtve, hogy hol is van. Mikor belépett az ajtón, hirtelen eszébe jutott minden.

-          A Daybreak család - kiáltott a szónok, és folytatta - Helena Daybreak hercegnő.

Nos, ebben a pillanatban több dolog is történt egyszerre: elsőként Elina belépett a kastélyba és meghallotta a nevét, amit kifejezetten utált, Helena. A második: Angelusz azon gondolkozott, hogy ő Elina és, hogy miért nem keresi úgy őt, mit a többi hercegnő?

-          Klára Daybreak királyné

-          Imre Daybreak király- hangzott el a többi név is.

Szelené és Larion láthatólag megkönnyebbültek. Elina szépen és kecsesen lépdelt le a lépcsőkön, míg le nem ért, és majdnem sikerült is neki elszökni, csak éppen felkarolta egy herceg, és így muszáj volt táncolnia.

***

Fél óra táncolás után végre sikerült Elinának egyedül maradnia. Meg is ragadta az alkalmat és kiszökött a kertbe. Már lement a nap. Csodálatos fényárban úszott a kert, pedig nem volt kicsi. A csillagok fényesen ragyogtak az égen, mintha milliónyi gyertya lenne fenn. Elina mindezt látván leült gyönyörködni egy padra. Kis idő múlva arra fújt egy kis szellő és megszólította:

-          Szép esténk van! – szólalt meg.

Elina nem tudta, hogy ki az, azt hitte, hogy fentről szólította meg egy csillag.

-          Ennél szebb estém már nem is lehetne – gondolta Elina.

De amikor megfordult a szellő irányába, azt kívánta bárcsak ne tette volna, mert teljes valójában ott ült mellette Angelusz. Elina szó nélkül felpattand a padról és elindult a labirintus felé.

-          Várj Elina! – kiáltotta utána Angelusz.

Elina mintha meg sem hallotta volna változatlanul haladt a labirintus felé. Addig ment a labirintusban, míg már végleg nem hallotta Angelusz hangját. Mikor már megnyugodott egy kicsit, körbenézett, és leült egy padra egy kicsit pihenni. Csak akkor vette észre milyen bajban van. Bent volt a labirintus kellős közepében és fogalma sem volt arról, hogy merről jött és, hogy merre menjen.

-          Nem baj! Nincs baj! Higgadtan és nyugodtan kell kezelni ezt a problémát. Hihi! Volt már ennél rosszabb is! – mondta magának vigasztalás képen Elina.

Ebben a pillanatban megint egy sejtelmes hang csiklandozta meg Elina fülét:

-          Jó estét kisasszony! Ha megengedi, bemutatkoznék és kivezetném a labirintusból.

 Elina megfordult és megadta magát Angelusz nagy örömére.

- Angelusz Midnight vagyok Ametiszt város hercege. Szabad megtudnom az ön nevét?

Elina még mindig nem szívlelte, Angeluszt, de ő is bemutatkozott:

-          Helena Daybreak vagyok Csillagpor város hercegnője, De ha kérhetném, szólítson inkább Elinának és kérem, vezessen ki a labirintusból – könyörgött Elina.

-          Jól van, de csak egy feltétellel! – mosolygott Angelusz.

-          Mi lenne az? – kérdezte Elina.

-           Hogy abba hagyjuk a magázódást – mondta Angelusz.

-          Rendben van – egyezett bele Elina.

Angelusz köztudottan jól mozgott a labirintusban, minden egyes kanyarját ismerte, hiszen a bálok alatt ide tökéletesen el tudott bújni.

-          Fogd meg a kezem! – kérte Angelusz Elinát.

-          Nem! Nem fogom meg! – makacskodott Elina.

-          Jó, akkor találj ki egyedül –mondta Angelusz és már majdnem elindult, mikor hirtelen érezte, hogy valaki megfogja a kezét.

Pillanatok alatt kint voltak a labirintusból. Még beszélgetni sem volt idejük út közben.

***

A kastélyban már véget ért a bál, s mindenki haza ment kivétel Klára és Imre. Szelenével és Larionnal keresték a fiatalokat. S mikor meglátták őket kézen fogva kisétálni a labirintusból, rögtön félre értették az egészet…