Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Készülődés

2011.04.27

 

 Míg Elina elért a szobájáig átszaladt a báltermen.

-          Még így félig feldíszítve is gyönyörű, akkor milyen lesz teljes pompájában?- gondolta, miközben megállt fordult egyet és futott tovább.

A bálon az aranysárga és az ametisztszín dominál. Az óriási függönyök és az ablakdíszek egytől-egyig aranyosan csillogtak, de a csillár körüli díszszalagok, viszont ametisztesen, elegánsan fénylettek. A zenészek is éppen próbáltak. A zene kellemes, könnyed mégis komoly hangulatú volt. Elina mindezt látva, elégedetten továbbsietett a szobája felé. Fent már minden szervező bosszankodva várta, s közben mérgesen mormogtak ilyesféléket, hogy hogy merészel pont a bál napján eltűnni. Elina még nem is ért fel, de az öltöztetők már fogták is a kezét és ráncigálták be a szobájába, de mikor belépett nem ismert rá annyira át lett rendezve. Bekerült egy háromtükrös öltöztető állvány, egy gyönyörű paravánnal, egy kisebb fodrászszalon, egy kincstárnyi ékszer, egy cipőboltnyi cipő, egy hordozható sminkszalon, egy morcos fodrászmester és egy levél. Elinának sikerült megszereznie a levelet miközben bekűzdötték a fodrászszékbe. A fodrász azonnal nekiesett a hajának és így jutott egy kis idő elolvasni a levelet. Nagy csodálkozására Szelené írt neki:

 

Drága Elina!

Látod, nem is olyan nehéz szervezni egy szép bált! Élvezd ki, amíg fiatal vagy. Remélem tetszeni fog a ruhád!

Nagyon köszönöm segítségedet, Szelené

 

Elina könnyedén letette az asztalra a papirost, lecsukta szemeit, és elengedte magát. Alig öt perc múltán felrikkantott a fodrászmester, erre Elina is megriadt és kinyitotta a szemét. Látta, hogy a fodrász már majdnem kipukkadt a méregtől, s a füléből szinte már füst lövellt ki, a haja az idegességtől teljesen összekócolódott és a kezében egy kettétört fésű fekszik.

-          Mi történt?- kérdezte meglepetten Elina

-          Ó! Tudja kedves hercegnő az ön gyönyörű hajzuhatagából, semmiféle szebb frizurát nem tudok készíteni, mint amilyen így van, de ez sem jó, mert a mélyen tisztelt és szépséges királyné pedig azt kívánta tőlem, hogy csináljam meg a legeslegszebb frizurát önnek – mondta nyájasan és kicsit akcentusosan beszélő fodrászmester.

-          Kérem, nyugodjon meg! – monda Elina – Tudom, már mi legyen a megoldás! Kérem, copfozza itt össze, ott pedig göndörítse be és így kész is. Tökéletes! – mondta Elina.

-          Csodálatos! – ámuldozott a fodrászmester- Gyönyörű bár ide még egy kis csat, oda egy kis csillámpor, és már tökéletesebb nem is lehetne – mondta elégedetten a fodrászmester.

Elina vidáman mosolygott.

-          Köszönöm szépen ezt a remek élményt! Tovább már nem is zavarom. Ezennel átadom önt az öltöztetőknek – mondta a fodrász, és sietve távozott.

Mivel mindenki annyira meg volt hökkenve az előbbi hirtelen hangulatváltozástól, hogy szólni sem tudott, ezért egytől egyig mindenki hallotta a fodrászmestert miután az ajtót maga mögött becsukta:

-          Király vagyok!! A királyné el lesz ájulva a frizurától! Ezaz!

Ezek után természetesen mindenki nevetésben tört ki, olyannyira, hogy a végén Elinának kellett lecsitítania az öltöztetőket. Miután mindenkinek sikerült teljes mértékben lehiggadnia, kezdődhetett az öltözködés. Elinát az emelvényre állították szembe a három tükörrel, azután rengeteg öltöztető rohanta meg, mindenki rakott valamit Elinára. Ez nagyjából egy óráig is eltarthatott, míg megszorították Elinán a fűzőt, belebújtatták a három alsószoknyába és felhúzták rá magát a ruhát. Csodaszépen nézett ki: a ruha nagy része világos ametisztszínű volt, egypár arany szalaggal a szegélyén díszítve. A ruha mellkasán világos lila alapon aranyos virágos indák tekeregtek. Elina cipőjét mintegy húsz teljes percig keresték az öltöztetők. Aztán szépen lassan kezdtek fogyni, mígnem az utolsó is el akart menni, csak Elina marasztalta egy kicsit, hogy legalább azt mondja meg, hogy hova akar menni?

-          Még el kell mennem az ön tiarájáért, kedves hercegnő. Kérem, hagyjon mennem, egyre fogy az időm! – mondta sietve a szolgáló és eltűnt az ajtó mögött.

Elina tehát újra egyedül maradt. Több sör is végignézett magán, hogy húzza az időt és megállapította, hogy ennél szebb ruhát még sohasem látott. Amikor már nem talált semmi olyan dolgot, ami leköthetné a figyelmét, hirtelen valami különöset vett észre: a szobaajtaja magától kinyílt, de csak résnyire, éppen hogy. Mivel úgysem tudta elütni mással az idejét, odament és kinyitotta. Az ajtó mögött pedig Angeluszt találta, aki kezével gyorsan eltakarta a szemét.

-          Hát te meg mit keresel itt?- kérdezte Elina.

-          Jól tudom, hogy esküvő előtt nem szabad látni a menyasszonyt? – viccelődött Angelusz.

-          De, viszont itt se esküvő se menyasszony nincsen – válaszolta elmosolyodva Elina, és megfogta Angelusz szemét eltakaró kezét és levette a szeméről.

-          Hű! Akarom mondani, de gyönyörű vagy! – lepődött meg Angelusz.

-          Köszönöm! – pirult el Elina.

-          Majd elfelejtettem! Hoztam neked valamit – mondta Angelusz, és Elina kezébe nyomott egy kis dobozt.

Elina kinyitotta, s látta, hogy a kis dobozban egy csodaszép nyaklánc fekszik. Elinának elakadt a szava.

-          Tetszik? – kérdezte izgatottan Angelusz.

-          Ez, ez csodálatos! – ámuldozott Elina, nézve a kezében fekvő kis csepp alakú kristálynyakláncot.

-          Segíthetek feltenni? – kérdezte Angelusz.

Elina boldogan bólintott, majd megfordult, hogy Angelusz feltehesse a nyakláncot.

-          Köszönöm! Igazán kedves vagy! Ezen túl sohasem fogom levenni! – mondta Elina miközben a nyaklánc medálját szorongatta, mintha valami szerencsehozó talizmán lett volna.

-          Angelusz úrfi! Már mindenhol kerestem – rikácsolta egy öreg dajka, majd megfogta és betolta a fiút a szomszéd szobába.

Elina száját eltakarva kuncogott és integetett Angelusznak, aki egy durcás grimasszal viszonozta. Nem sokkal később, Elina öltöztetője is visszatért a tiarával a kezében, és mintegy húsz teljes percig próbálta Elina fején elhelyezni, és bebiztosítani, hogy még véletlenül se essen le. Közben beesett egypár ismeretlen ember is, ők voltak a sminkesek. Körülbelül két órába is beletelt, míg elkészült Elina precíz, pontos és különleges sminkje. Érdekes volt, Elina szemét a lila és az zöld összes árnyalatával kisminkelték. Száját rózsaszínes lilás rúzzsal kenték ki, míg az arcát az arcszínének megfelelő barna árnyalatú púderrel púderezték be. A sminkesek munkájuk végeztével, olyan gyorsan távoztak, mint ahogy jöttek. Elina, miután letörölte a sok port a tükréről, szemügyre vette sminkjét. De ez sem tartott sokáig, majd miután már megunta az üldögélést, odament erkélye ablakához és hosszasan nézte, miként sötétedik miközben egyre jobban úrrá lett rajta az izgalom.