Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

A fényes bál

2011.09.01

 

 Mikor már egészen sötét lett, Elina gondolt egyet és kilépett szobájának ajtaján. Látta, hogy már szállingóznak be a vendégek, de még mindig rengeteg készülődés folyik. Rákönyökölt a korlátra, hogy jobban szemügyre vehesse a lent zajló eseményeket. Többek között Szelené volt lent, ő üdvözölte a vendégeket, irányította a pincéreket, utasítgatta a szolgálókat és osztogatta a zsebkendőket a csalódott és szomorú hercegnőknek. Egyre jobban lehetett érezni a feszültséget a palotában. Mindenki izgatott volt. Elina szíve egyre gyorsabban vert.

-          Izgulsz? – kérdezte egy ismerős hang Elina háta mögül.

-          Igen, és egyre jobban – mondta Elina – Te hogy érzed magad?

-          Furcsa módon most én is izgulok – válaszolt Angelusz.

-          Ezt nem hiszem el! De hisz nem is lehet látni rajtad! – förmedt rá Elina

-          Pedig izgulok, csak nem annyira, mint te – mondta teljes nyugodtsággal Angelusz.

-          Látod azokat a hercegnőket ott? – Kérdezte Elina – Mind miattad sírnak.

-          Ó, a rajongóim! Már kezdtem megnyugodni, hogy elfelejtenek eljönni. Ez van, ha valaki híres, mindenki őt akarja megkapni – mondta Angelusz.

-          Milyen jó, hogy nem vagyok híres – motyogta Elina.

De többet már nem tudtak beszélni, mert az ajtónálló el kezdte kiabálni az épp megérkező vendégek nevét. A karmester is épp erre a jelre várt, intett a zenészeknek, hogy játszanak valami kellemes dalt

-          Tudod, mi űzi el igazán az izgatottságot? – Kérdezte Angelusz.

-          A táncolás? – mosolygott Elina.

-          Ejha! Nem is tudtam, hogy gondolatolvasó vagy! – viccelődött Angelusz – Hercegnő! Felkérhetem egy titkos táncra? – kérdezte Angelusz miközben illedelmesen meghajolt.

-          Nem is tudom – mondta Elina s már nyújtotta a kezét – De, mélyen tisztelt Midnight herceg biztos, hogy titokban marad? – színészkedett Elina.

-          Bennem bízhat! – mondta Angelusz, és megfogta Elina kezét.

Elina nem is gondolta volna, hogy ennyire élvezni tudja a táncolást. Mintha megszűnt volna körülötte a világ így a szorongás is. Oly könnyeden, oldottan és boldogan táncoltak, hogy erre muszáj volt másoknak is felfigyelni. Mivel az emeleten falak helyett boltívek és korlát volt épp, hogy csak egy kicsit takarta őket. Az összes hercegnő olyan mérges volt, miközben nézték a két táncolót, hogy azt már kifejezni már nem is lehetett. Táncolás közben repült az idő. Már minden vendég megérkezett, Szelené pedig éppen erre az alkalomra várt, jelzett a karmesternek, hogy kér egy kis csendet, figyelmeztetés gyanánt pedig megfogta a poharát és egy kiskanállal megkocogtatta:

-          Királynék és királyok! Hercegnők és hercegek! Ünnepelünk a mai napon! Végre teljesült a nagy álmunk! Hamarosan egyesíthetjük Csillagpor várost és Ametiszt várost. Emelem poharam ama két emberre, akik ezt lehetővé tették számunkra, Helena Daybreak hercegnőre és Angelusz Midnight hercegre.

Szelené gyorsan jelt adott a karmesternek, hogy kezdjék játszani a nyitószámot. Elina és Angelusz pedig már a helyükön álltak. Mikor elkezdett játszani a zenekar, Elina azt hitte, hogy mindjárt elájul a nagy izgalomtól.

-          Eli, ezt muszáj megcsinálnod! – biztatta magát Elina – muszáj, megmutatnod magad, mert ha nem, akkor rengeteg ember szívét töröd össze. Bátornak kell lenni. Meg tudod csinálni! – mondta Elina magának, és kilépett a lépcső elé.

Ekkor látta meg mennyien is bíznak benne. Most már mosolyogni is tudott. Azért egy kis biztatásképpen oldalra nézett Angelusz felé, aki éppen őrá nézett, és jelt adott, hogy egyszerre indulhassanak le a lépcsőn. Mindketten oly méltóságteljesen és gyönyörűen lépdeltek le a lépcsőn, fokról fokra, hogy mindenki ámulatba esett. Mikor leléptek az utolsó lépcsőfokról, Angelusz megfogta Elina kezét és mindketten illedelmesen meghajoltak, és elkezdték a nyitótáncot. A tánc hevében olyan közel kerültek egymáshoz mind testileg mind lelkileg, hogy az utolsó emelés után Angelusz kicsit túl közel tette le magához Elinát, és Elina is elszámította magát, egyszóval eddig még nem kerültek egymáshoz ilyen közel és nem csak a zene vége után volt kínos csend. Mondanom sem kell mindketten megdermedtek és elpirultak. Szerencséjükre Szelené mérgesem közeledett feléjük.

-          Angelusz! – szólt Szelené – Gyertek csak!- mondta Szelené miközben a palota egy félreeső szegletébe mutatott.

-          Igen anyám – monda Angelusz kicsit megkönnyebbülten.

-          Nem csak te! – nézett Szelené, Angelusz háta mögé mújt Elinára.

-          Igenis, megyek – válaszolta Elina.

Elina miközben követte Szelenét, észrevette, hogy egy igen ismerős torta felé közelednek, majd Szelené megállt és rámutatott a torta oldalára:

-          Újabb titokzatos művészkép jelent meg a legszebb tortámon! Van valakinek valami hozzáfűznivalója? – kérdezte mérges tekintettel Szelené.

-          Anyám. Ha te azt tudnád, hogy, hogy történt ez a szerencsétlenség… - terelte el a szót és anyját a konyha felé Angelusz.

Elina egyedül maradt, de cseppet sem érezte magát egyedül. Valami különös dolog a főbejárat felé irányította a figyelmét. Nyílt az ajtó, és az ajtón beáradó hatalmas fény elárasztotta a báltermet, hangozza a kiabálás: Eras White herceg, Napfényországból. Elina hallott már róla, azt tudta, hogy Eras trónörökös, és Napfényország a világ legbényesebb országa és központja, ahová minden fényes vágyódik. Eras beléápett az ajtón. Ruhája teljesen fehér volt, arany szalaggal díszítve, gyönyörű fehér palástja csak úgy szórta a fényt. Ő is egyből kiszúrta Elinát és elindult felé. Eras amint leért a lépcső aljára, nyújtotta a kezét Elina felé:

-          Hercegnő! Szabad felkérnem egy rövid tánc erejéig? – szólt illedelmesen Eras.

Elina meghökkent, hogy egy ilyen nagytekintélyű és híres ember, pont őt kéri fel táncra, de még mindig nem értette mi az a különös érzés, ami azt sugallta, hogy táncoljon Eras-szal. Bájosan mosolygott rá, és nyújtotta a kezét. Elinát tánc közben teljesen elbűvölte Eras, Eras pedig pontosan tudta mit tesz.

-          Gyönyörű vagy, hercegnő! – mondta Eras, de ez a nyaklánc nem illik hozzád! Jobb is lenne ha…

-          Azt nem! Nem fogom levenni a nyakláncot! Megígértem Angelusznak, hogy hordani fogom – makacskodott Elina.

Kis csend után Eras így folytatta:

-          Szeretnék valamit mutatni! De ahhoz el kell hagynunk a báltermet!

Elina elgondolkodott.

-          Vajon hova vihet? Mit akarna mutatni?

De Elina fölött a kíváncsisága diadalmaskodott.

-          Rendben van! – mondta Erasnak.

Eras megfogta Elina karját és egy titkos lépcső felé vezette a kíváncsi leányt. Felmentek a lépcsőn át a folyosókon, egyre messzebb és messzebb kerülve a bálteremtől és Angelusztól. Míg végül Eras megállt egy padlásszerű szobában, aminek egy óriási nyitott ablaka volt. A szoba tele volt poros régi kacatokkal, sőt az egész szoba egy nagy porhalmaz volt. Elina kíváncsian állt és szemlélődött: többek között látott egy öreg faragott szekrényt, ki tudja mivel teletömve, egy falra akasztott poros tükröt, sok régi lepedővel lefedett képet, és két szekrényhez támasztott poros, de gyönyörű kardot. Nézelődés közben Elinának megakadt a szeme Erason, mivel, Eras az ablak felé fordulva hadonászott a kezeivel, mintha azt akarná, hogy az éppen felkelő nap sugarait eltakaró felhők odébb ússzanak az ég tengerén. Elina nem bírt hinni a szemének, a felhők tényleg odébb álltak, Eras pedig feltöltődött a napfény erejével. Miután Elinának sikerült felocsúdni az ámulatból, valami rossz érzés futott végig, rajta amiben megborzongott. Eras észrevette és rögtön felé fordult:

-          Hercegnő, netán fázik? – kérdezte – Biztosíthatlak, hogy nem fogsz már sokáig fázni. Hamarosan lesz annyi energiám, hogy felerősödjek és elvigyelek innen oda ahol még a drágalátos Ametiszt sem fog rád találni, és akkor végre nem Ametiszt város lesz a középpontban, hanem helyre áll a régi rend és a fényeseké lesz a világ – mondta Eras szörnyen gonoszul.

Elina már tudta miért rázta ki a hideg és óvatosan közelebb lépett a kardok felé.

-          Mi az, már megszólalni sem tudsz? – kérdezte szemrehányóan Eras.

-          Ezt nem teheted meg Angelusszal! – suttogott Elina, s még egy lépést tett a kardok felé.

-          Nem értettem! Mondd hangosabban! Mond ki, hogy az egész palota hallja! Még nem hallotta meg az Ametiszt! – kiabált Eras – De mire meghallaná, addigra téged már úgysem fog itt találni – nevetett gonoszul Eras.

Elina egy szót sem szólt csak közeledett a kardok felé, mígnem érezte a tenyerében a markolatot. Erasz össze- vissza kiabált mindenfélét így figyelme is lankadt, Elina megvárta a legalkalmasabb pillanatot, megmarkolta a kardot és pillanatok alatt Eras nyakához szegezte.

Te nem tudod mire képes Angelusz! – mondta dühösen Elina.

***

Angelusz miután anyját megnyugtatta, hogy a csík pusztán csak azért volt a tortán, mert a szorgos szakács megkóstolta, hogy biztos a lehető legfinomabb-e a torta, de sajnos megcsúszott a lisztes padlón, és hasra esés közben véletlenül a keze rossz helyen volt, azért került a második csík is oda. Angelusz büszkén ment vissza ara a helyre ahol magára hagyta Elinát, de mire odaért a vidámsága lassan aggódássá változott. Körbenézett a teremben s közben minden egyes hangot megvizsgált, hogy megtalálja Elináét. De eredménytelenül. Sietve indult a bálteremből, s minden folyosót végignézett, de semmi. Már teljesen feladta és ment le a lépcsőn, már az emeleti folyosón tartott, amikor meghallotta Elina suttogását. Gondolkozás nélkül rohant fel a padlásra, mindvégig Elina hangját figyelve.

***

Eras kicsit meglepődött mikor érezte, hogy fémet szegez valaki a nyakához, de biztos volt benne, hogy Elina nem tenne ilyet.

-          Kérlej ne húzd az időt! Úgysem tudnád megmenteni – Mondta nyájasan Eras.

-          Csak egy okot mondj, miért ne tegyem meg – válaszolt dühösen Elina.

-          Ne mocskold össze a kezed egy ilyen ember vérével! – szólt Elina számára egy ismerős hang.

-          Angelusz! – suttogta Elina, majd megfeledkezve magáról ledobta a kardot, és megölelte Angeluszt.

-          Nem esett bajod? Jól vagy? – kérdezte Angelusz aggódóan.

-          Nem bántott – nyugtatta meg Elina.

-          Nem hagytatok más választást. Ha ennyire ragaszkodtok egymáshoz, akkor ragaszkodjatok ennyire a túlvilágon is! – mondta Eras peckesen, kezeivel egy nagy fényes gömböt simogatva, majd nagy erővel Elina felé dobta, de Angelusz elé ugrott és összeesett.

-          Szent napfény és hold! – kiáltott könnyes szemmel Elina.

Térde rogyott Angelusz mellett, a kezét Angelusz feje alá tette.

-          Nem lesz semmi baj – mondta Angelusz és letörölte Elina könnyeit az arcáról, lecsukta szemét és keze erőtlenül zuhant a földre.

-          Nem! Ébredj! Ne csináld ezt velem! – mondta Elina mígnem elcsuklott a hangja és zokogásban tört ki.

A fejét Angelusz mellkasára hajtotta, s ott zokogott amíg oda nem ért Szelené és Larion.